/1. Levél 2. Rész - A meccs\

Drága olvasók!:)

Először is szeretném megköszönni a kommenteket, a pipákat, amiket ehhez a részhez is várok, ezen kívül a 4 feliratkozásért is nagyon hálás vagyok! Íme itt a harmadik rész, remélem tetszeni fog! (A következő rész pár napom belül érkezik.)

További szép napot, jó olvasást!:)

1. Levél 2. Rész – A meccs

Szerda   

                    

Egy átbőgött este, és egy átforgolódott éjszaka. Így jellemezném a tegnapi napom folytatását. Reggel pedig kialvatlan arccal, táskás szemmel és nyűgöse

n keltem, ám a betegséget (egyelőre) megúsztam, úgy néz ki sokat segített rajtam Alice meleg fürdő – forró tea kúrája. Szóval kénytelen voltam kikecmeregni az ágyból, reggelizés közben megpróbálni nem elaludni, és belefejelni a müzlis tálba, aztán felöltözködni, valami féle vállalható arcot varázsolni magamnak, majd indulhattam a suliba. Remek.

Beléptem a terembe, ikernővéremmel együtt. Ő helyett foglalt az ajtófelőli padsor első padjában (mögötte Louis már megérkezett, így megpróbáltam tisztes távolságba elkerülni, mind magát őt, mint a tekintetét), én pedig a középsőpadsor harmadikjába huppantam le Harry mellé. 

Összekulcsolt karomat a padra helyeztem, és ráhajtottam a fejem. Tulajdonképpen így töltöttem az első három órát, ilyen pózban írva, vagy figyelve. Aztán Harry megelégelte (miután körülbelül az utolsó egy órában végig bámult).

- Neked meg mi a bajod? – kérdezte. Az ehhez hasonló rendkívül kedves és aranyos érdeklődések mindig megdobogtatják a szívem. Hát nem cuki?!

- Nem aludtam valami sokat – feleltem, és tulajdonképpen igazat mondtam, más kérdés, hogy nem erre volt kíváncsi.

- Miért? – tette fel a logikus kérdést, én pedig felemeltem a tekintetem. – Csak azt ne mondd, hogy megint Louis…

- Akkor nem mondok semmit – válaszoltam és egy fancsali vigyort erőltettem az arcomra. 

- Ahh… Mit csinált? Most már tényleg beszélnem kell vele – rázta meg a lehajtott fejét.

- Úgy volt, hogy tegnap találkozunk – kezdtem, de nővéremhez hasonlóan ő is a szavamba vágott.

- Na, ne szívass! Te komolyan sosem adod fel? – röhögött fel. Döbbenten néztem rá. Komolyan, miért hiszi mindenki azt, hogy ennyire naiv vagyok?

- Nem én írtam neki, hanem ő nekem – szóltam, mire egy hosszan elnyújtott jaaa szócskával reagált.

– Mondta, hogy találkozzunk háromkor a parkban és beszéljük meg…

- De hát Louis edzésen volt… - gondolkodott. Szinte hallatszott a kerekek kattogása. – Óóóóó, így már értem – biggyesztette le a száját. – Sokat vártál rá?

- Úgy egy órát… - vontam meg a vállam. – Edzésen? De hát nem is szokott eljárni – értetlenkedtem. Annak ellenére, hogy Louis a gimis focicsapat tagja, Zaynnel együtt, és a városi kupában is játszanak, szinte sosem járnak el az edzésre.

- Fél négykor szakadt az eső, meg utána kb. egész este – ráncolta a szemöldököt.

- Hát igen… Az már egy másik történet, hogy tocsogtam a vízben – feleltem.

- Ijjj – húzta el a száját. – Amúgy tényleg nem szoktak járni az edzésre, de ma délután meccsük lesz, ugyebár, így kénytelenek voltak elmenni a felkészítésre.

- Meccsük?

- Igen, nem tudtál róla? – döbbent le.

- Nem… Mégis honnan tudtam volna? – röhögtem fel, inkább kínomban, mint örömömben.

- Hmm, ez érdekes… Mindenesetre most már tudod – mosolygott.

- Miért lenne érdekes? Ki hívott volna? Louis? Hát persze, olyan gyakran fordul ez elő.

- Nem… Csak azt hittem most téged is meghívott – vonogatta a vállát.

- Is? Hogy érted, hogy engem is?

- Khm… Mindegy – krákogta, majd sebesen írni kezdett, természetesen nem kellett.

- Nem, nem az Harry! Mondd már! – nyaggattam.

- Figyelj, ne akadj ki… Csak azért hittem, mert vagy 20-30 embert meghívott – motyogta.

- Kiket? – kérdeztem, és annyira ledöbbentem, hogy egy hajszálon múlott, hogy el ne bőgjem magam. Mit Louisnak egy több éves barátság.

- Többnyire lányokat, akik a bulin is ott voltak – szólt. Hát igen, mi szüksége van rám, ha ott vannak a magas, vékony, hosszú hajú, divatbemutatóra öltözött lányok, akik sorban állnak érte.  A beszélgetésnek körülbelül befellegzett, miután megpróbáltam leplezni, hogy kiakadtam. Attól még, hogy ezen már nem kellene meglepődnöm, hogy már megszokhattam volna, még eshet rosszul, nagyon rosszul ez az egész. Az, hogy semmibe vesz, mintha nem is léteznék, amíg nem volt jobb én is jó voltam, aztán persze megtörtént a váltás. Hát, csak ennyit érdemlek…

A délelőtt további részében próbáltam senkivel, de tényleg senkivel sem beszélgetni, mert félő volt, hogy azon nyomban, hogy megszólalok, egyúttal kitör belőlem a sírás. A terv nagyrészt bevált, egészen kitartottam addig, míg haza értem.

Otthon az első úti célom egyből a szobámba lévő íróasztal volt, ahova tegnap visszakerült az a bizonyos lap.

2014. Március 10. – Louisnak már a tömegbe se férek bele. (Amikor nem voltam méltó arra, hogy meghívjon a focimeccsére a ’többi lánnyal’ ellentétben) – 3 pont.

Szegény papírt néhány könnycsepp hullámossá tette, van egy olyan érzésem lesz ennél még göröngyösebb is…

A délutáni programom sírásra, és Alicevel való beszélgetésre szűkült, ami tulajdonképpen egyoldalú panaszkodás volt. Már bele törődtem, hogy a ma délutánom se lesz jobb az előzőeknél, és a társaságom csupán a nővérem és a Nutella lesz, amikor megszólalt a telefonom, a kijelző pedig Harry nevét jelezte.

- Meddig váratsz még minket? – kérdezte, és magam előtt láttam az arcán, ahogyan gúnyosan vigyorog, miközben türelmetlenül fel-alá járkál. 

- Hogy mondod? – értetlenkedtem. Letettem a kiskanalat, majd felegyesedve a válaszra koncentráltam.

- Itt állunk a kocsival a ház előtt és rád várunk, vagy rátok, ha Alice is jönni akar – szólt, én, pedig ha lehet még kevésbé értettem.

- Miért vártok rám? És egyáltalán miért vagytok itt? – ráncoltam a szemöldököm, annak ellenére, hogy Harry azt nem láthatta.

- Indulnánk a meccsre… - felelte. Hirtelen köpni-nyelni nem tudtam a kijelentésétől.

- Öhm, nem mondtam, hogy menni akarok… - kezdtem, de Harry egy 10 percben belül legyél itt, és Alice is, ha jönni akar kijelentéssel kinyomta a hívást. Tulajdonképpen fogalmam sem volt mit csináljak. Ha elmegyek, szánalmas vagyok, mert nem hívtak meg mégis elmegyek. Kell egyáltalán elhívniuk? Ha nem akkor is, mert annak ellenére, hogy Harryék itt vannak értem, nem megyek csak azért, mert Louis nem hívott meg. Szóval mindegy volt melyiket választom így is- úgy is szánalmas leszek, szóval amellett döntöttem, hogy megyek. Szeretem a focit, Harryéket is bírom, akkor meg miért ne?!

- Ezek szerint foci meccsre megyek – néztem a telefonom kijelzőjére az órára tekintve, majd megráztam a fejem és a nővéremre néztem. – Jössz?

- Foci? Öhhm, khmm… inkább kihagyom – felelte, belőlem pedig kitört a nevetést. Nem ismerek olyan embert, aki nála jobban utálná a focit. Hát nem mindenki egy forma, még az ikerpár sem…

Szóval volt 8 percem arra, hogy felvegyek valami vállalhatót, meg úgy általában rendbe hozzam magam. Ennyi idő alatt ez szinte képtelenség volt, főleg ha azt is nézzük, hogy egy olyan eseményre készültem, ahol Louis is ott lesz. Még akkor is ha ő a pályán fogja kergetni a labdát, én pedig a lelátó egyik sorában fogok ülni.

Azt hiszem az utolsó másodpercek egyikében végül kiléptem a lépcsőházunk ajtaján, ahol Harryt, Niallt és Liamet pillantottam meg fekete autójuk társasságában.

- Te aztán kitöltöd a felhasználható időt – röhögött Liam, és már szállt is be a kormány mögé. – De most már tényleg siessünk, mert késésben vagyunk – sürgetett.

*

A lelátón ülve komolyan megfogalmazódott bennem a kérdés miszerint én mit keres itt? Tulajdonképpen abból állt számomra a meccsnézés, hogy karba tett kézzel lejjebb csúszva a széken várom, hogy történjen valami, és próbálom ébren tartani magam.

Húsz perc sem telt el a játékból, de én már halálra untam magam és a végső elkeseredésemben úgy döntöttem megnézem, van e valami értelmes a büfében.

- Srácok kértek valamit a büféből? – szóltam nekik, a lehető leghangosabban, hogy halljanak is valamit belőle.

- Hozz hot – dogot! – csillant fel Harry szeme, de egy pillanatra se nézett rám, hanem tovább figyelte a pályát.

- Kettőt – szólt Liam, előre bámulva.

- Négyet – mondta Niall, és erre már oda néztek. Persze, rám se rántsatok. (Mondjuk az tényleg meglepő, hogy annyit eszik, mint Liam és Harry összesen…)

- Jó, akkor hozok négy hot-dogot nektek – kimásztam közülük, végig a sorok, méltatlankodó tekintetek és szavakkal bombázva, amiért kitakarom a focizó fiúkat.

A büfénél senki sem állt sorba, ami logikus, ugyanis senkise olyan hülye, hogy a meccs közepén vásárol, és nem a szünetben. Rajtam kívül… Pár percig csak a kínálat listáját olvastam (elutasítottam a pult mögött álló néni segítségét), és képtelen voltam felfogni miért nincs normális kaja felsorolva. Például gyümölcs vagy saláta. Annál inkább volt mindenféle hizlaló kaja, és édesség.

- Na, döntöttem – léptem a kaszához, a nénire mosolyogva, ám ő kicsit sem viszonozta a gesztust. – Négy hot-dogot szeretnék, 2 deciliteres baracklevet, és egy kis adag popcornt – csupa zöldség és gyümölcs, hiszen barack és kukorica, nem igaz?! Kifizettem, és elvettem a  rendelésem, majd ügyeskedve hogy semmit se ejtsek el visszasétáltam a lelátóra.

- Meghoztam a kaját – szóltam, amikor odaértem, mire egyből három irányból intettek le, köztük a fiúk is.

- Rendben, csak siess be, mert izgi rész van – sürgetett Harry én pedig futó lépésben beültem a helyemre, közben mindenkinek a kezébe nyomtam a hot-dog adagját. (Köszönömöt nem hallottam.) Azután én is próbáltam bekapcsolódni a játékba, és megtudni mi olyan érdekes. Na kezdjük ott, hogy én ezt nem izginek nevezném, mivel alapból a mi kapunkat támadták. Mindkét csapat a mi kapusunk körül tolongott, amiből nem volt könnyű kivenni ki hova tartozik, és egyáltalán mit akar. Végül megpillantottam Louist a hatos vonalon belül állt, és valószínűleg mindenki őt figyelte, mert a vele szembe lévő ellenfél játékos cselezgette előle a labdát, kisebb nagyon sikerrel. És akkor… és akkor meg állt bennem az ütő.

A labdát birtokló fiú neki készült, majd egy hatalmasat rúgott a bőrlabdába, majd… Louis orrába. A rámért ütés elcsavarta a fejét, és hátratántorította. Olyannyira, hogy Louis teljes erőből a kapufélfának csapódott.

Góóóól! Hangzik fel a tömeg felének moraja, de az nem az a része volt az embereknek, akik engem érdekelnek. A másik fél többsége megdöbbenésektől volt hangos, nagyon sokan felpattantak ijedtükben, és úgy követték a történéseket.

A popcorn a földön, Louis a földön, én pedig szélsebesen rohanok a pálya felé, Harryékkel együtt.